fbpx

Tudatosság a kihívásokkal teli időszakokban is.
 


 
Nagy Szilvia

ThetaHealing® Mester Instruktor
A ThetaHealing®Technika hazai úttörője
HeartMath® Reziliencia Tréner és Coach/Mentor

Dr.Joe Dispenza, Gregg Braden, Dr.Bruce Lipton személyes képzésein,  és HeartMath® oktatáson 2015-ben vett részt, Vianna Stibalnél 2010 óta tanul
 

2009-ben találkoztam a ThetaHealing® technikával Ausztráliában, ahol több, mint 10 éven át éltem, 2011-ben pedig a húgommal együtt behoztuk a módszert Magyarországra.




Nagy Szilvia tapasztalt nemzetközi instruktorként és konzulensként több, mint 10 éve dolgozik ügyfelekkel. Szilvia számos sikertörténettel a háta mögött, magas szintű hitrendszeri munkával támogatja az önfejlesztéssel foglalkozók életminőségének javulását, segít új szokások és készségek kialakításában, a kreativitás megélésében, új stratégiák és célok kijelölésében és azok véghezvitelében, illetve a jólét teremtésben.

Az életben való boldogulás és siker alapja a lelki, érzelmi, mentális és fizikai kiegyensúlyozottság. A rugalmas és haladó gondolkodásmód nemcsak az üzleti életben és a vállalkozás terén kívánatos, de ma már a mindennapokban is elengedhetetlen.

Mivel 2020 jelentős változást hozott az emberiség életében, a tudatos teremtés művészetének elsajátítása ebben a kihívásokkal teli időszakban még fontosabb, mint eddig bármikor. Ez a folyamat lehet rendkívüli módon tanulságos, ugyanakkor szórakoztató és kalandos és egyáltalán nem szükséges átmenni (tudatossággal elkerülhető) traumatikus buktatókon, nem szükségszerű megvárni azt az időszakot, "amikor már minden kötél szakad". 

Szilvia innovatív szemlélete és szakmai éleslátása a kliensei életét nagymértékben előrelendíti, hivatásában az ügyfelei sikereiért dolgozik. Az egyéni tanácsadásokban, a coaching-, illetve mentor programjában pedig a hatástöbbszörözésre, a siker elérésére és megélésére, az eredményességre, a nyertes-nyertes pozíciókra és a lelki-szellemi-anyagi növekedésre összpontosít, természetesen a hozzá fordulók egyéni igényei alapján.


Ez az erősen transzformatív folyamat három erőteljes módon működik  és választható, lépcsőről-lépcsőre:

- Szilvia 100+ órányi díjmentes anyaggal várja az érdeklődőket a Youtuben, a VNTV csatornán és a Facebookon, lehetőségeik alaposabb megértésére

- A tudatos élet kialakításához és fejlesztéséhez a ThetaHealing Technika és további hatékony és könnyen megtanulható eszközök állnak rendelkezésre, melyek privát coaching vagy mentor program, valamint különféle képzések keretein belül támogatják az önfejlesztéssel foglalkozókat 

- Szilvia Valóságteremtő klubjában és más programjain számos extra anyaggal támogatja a hozzá fordulókat. További infok szilvianagy.com




Mottóm: "A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben." - Abraham Lincoln



X