fbpx

A Föld nevű bolygó a jelenleg választott lakhelyünk, ahova gyakorolni és tapasztalatokat szerezni jöttünk.

Mi választottuk a szüleinket, családot, társadalmi rendszert, a kort, és bizonyos értelemben szabad akarattal rendelkezünk, ám vannak Isteni Időzítéseink, ugyanúgy egyénileg, mint az AnyaFöldnek.

Az egyéni és a kollekít evolúciós fejlődés lehetővé teszi ma már azt, hogy változtassunk a sorsunkon. Ma már nem feltéltlenül igaz az, hogy az életünk ‘eleve elrendeltetett’. Tudatosan, társ-teremtve a Teremtővel képessé tehetjük magunkat a változtatásra, egyre inkább Nyertes-Nyertes pozícióban.

Nem arról van szó, hogy kapunk egy varázspálcát a kezünkbe és ma még minden tragikus, holnap pedig „Fény és Szeretet”.

Komoly belső, önmunkával hozzájárulása lehetünk a saját és mások életéhez. Ehhez gyakorolni kell az Erényeket. Többek között a Türelmet. Az Együttérzést. A Megbocsátást. A Bátorságot. Az Elfogadást. A Nagyrabecsülést. A Hálát. A Hitet. Az Alázatot. A Nagylelkűséget. A Visszafogottság Erényét és sorolhatnánk.

A Föld nevű bolygó a dualitás valósága, melyet többek között a Tér- Idő, lineáris idősík is befolyásol. Ma már lehetőség van átlépni az Egységtudatba. és Társ-Teremtőként teremteni a Teremtővel.

Lehetőségünk van a külvilágba kivetülő – ott megmutatkozó – drámákat és traumákat felkutatni, meglátni és megváltoztatni Önmagunkban.

Ezzel változik a Kollektív Tudattalan, és a Tudatosság Szintjére emelve a Sorsunk is, egyéni, genetikai, történelmi és lelki szinten is. Az evolúciós váltás már bekövetkezett.

Mindenkinek születési joga és lehetősége van arra, hogy emlékezzen: a Teremtő része, „Isteni Szikra”.

Mindenkinek lehetősége van arra, hogy képessé tegye magát és egyre inkább gyakorolja, ami a születési joga: a Teremtővel való kapcsolódást, bizalmi viszonyát a Teremtővel, függetlenül vallástól, fajtól, nemtől.

Mindenkinek van lehetősége arra, hogy a gondolatainak, érzéseinek a tudatos mesterévé váljon, gyakorlással egyre tudatosabban megválaszthassa azokat, és mindenki képes arra, hogy a megérzésével, a szív-intelligenciával, az elméjével harmóniában tudatosan megválassza, milyen energia-térbe, milyen valóságba kíván bekapcsolódni.

A Földi terepen minden lehetséges a bolygó és az általunk választott játékszabályok szerint. Mindenki a saját valóságát teremti és mindenki beletartozik a Nagy Egészbe.

Akár tud róla, akár nem, akár érdekli őt, akár nem.

Nem az a kérdés, hogy más mit csinál, vagy nem csinál.
Az a kérdés, hogy ‘TE milyen valóságot fogadsz el sajátodnak?’ Kinek az igazságát fogadod el valóságodként?
A fókuszod mutatja az irányt, ahol a figyelem, ott az energia.
Egyetlen olyan ember, aki tudatosan kapcsolódik a Mindenség Teremtő Erejéhez többre képes, mint sokak, akik nem. Te kinek a játszmáját fogadod el és éled? Teremtője, vagy elszenvedője kívánsz lenni az életednek?
Képessé teszed magad a Szeretet Energia áramoltatására, vagy megelégszel az alacsonyabb rezonanciákkal? Hozzájárulsz, vagy áldozat maradsz?
Szilvi


X